Interaktív mesedélután

Hétfő 2020. április 20.
par  Kriszta&Matyi

Kedves Mindenki!
Hetek hosszú sora óta otthonainkban töltjük mindennapjainkat. Mi most mégis egy kalandra hívunk benneteket az Óperenciás tengeren túlra, de talán még távolabbra, egészen az Üveghegy csúcsába: Meseországba.
Április 24-én Szent György napját a magyar néphit a mesékre, varázslásra alkalmas időpontnak tartotta. Jellegzetes György napi szokás a harmatszedés, melynek mágikus célja volt. A harmatot és a harmatos füveket a bőséges termés, tejhozam érdekében gyűjtötték a hajnali réten. Több helyen a balkánon zöld ágakat törtek, virágkoszorút fontak, tiszta folyó vízből locsolkodtak. A néphagyomány e naptól számítja a tavasz kezdetét. Mivel Szent György hava a varázslat téma köré épül, meghívunk kicsiket és nagyokat április 26-i mesedélutánunkra délután 17 órától. Az interaktív mesedélután nagyszerű figyelemkoordináció az örökmozgó gyerekek számára. A kiválasztott szavak hallatán különböző cselekvéseket kell majd végezni, például a mese közben a sárkány szó elhangzásakor, föl kell pattanni és egy hatalmasat tapsolni. Természetesen a mese elkezdése előtt ezeket a „játékszabályokat” ismertetjük, közösen megtanuljuk.
Jelentkezési szándékodat várjuk április 25-ig a kosztakrisztacska@gmail.com címre.
Sajnos túlterheltség miatt a helyek száma korlátozott.

Mossuk meg arcunkat a friss, tavaszi harmat meséjében! Várunk benneteket!

Kriszta és Matyi


Documents joints

MPEG4 - 143 Mio

Navigation

Articles de la rubrique